2017. március 29., szerda

TÖRTÉNELMI FEJTÖRŐ 36.

TÖRTÉNELMI FEJTÖRŐ XXXVI.
KI TUDJA ?

  1. Mikor terjesztette Kossuth az országgyűlés elé programját ?
  2. Kik voltak a márciusi ifjúság vezetői ?
  3. Melyek 1848 március 15.-e főbb eseményei



Válaszok:
  1. 1848 március 23.-án
  2. Sükei Károly, Telepi György, Hamary Dániel,  Bozai Pál,  Bulyovszki Gyula, Nyáry Pál, Klauzál Gábor,  Irinyi József,  Jókai Mór,  Petőfi Sándor, Vasvári Pál,
  3. 1848 márc, 15. eseményei: Reggel 8-kor a Pivax Kávéházban gyülekeztek. Jókai felolvasta a 12 pontot, Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. A jogi egyetemen az orvosi egyetemen , a bölcsész és mérnök  hallgatók előtt és az egyetemi téren megismételték ezt, így már tömegek követték őket. Majd 10 órakor a Landerer és Heckenast nyomdánál kérték a kinyomtatását. Német nyelven is  szétosztásra került. Délután 15 h-kor a Múzeum téren  megismétlésre került, az egyre sokasodó tömeg előtt a 12. pont és Nemzeti dal . Innen a tömeg a Városházára indult és benyújtották a 12. pontot érvényesítésre. A pontokat Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai aláírták, és Rottenbiller az ablakon át felmutatta a népnek. Követelték Táncsics Mihály kiszabadítását melyre 17 h körül sor került, innen a tömeg a Nemzeti színházhoz vonult és nemzeti kokárdákat kitűzve követelte a korábban betiltott Bánk Bán előadását, melyre sor került.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése